Lábak

Egy hétköznapi reggelen, 
Mindenki rohan esztelen.
Repülnek a ruhák szerte,
Az éjszakának most már vége.

De a gyerek szoba ágyban,
Pihennek a gyerek lábak.
Arról álmodnak biztosan,
Hogy ma már nem lesz iskola.

Amikor reggel bemegyek,
Paplan alá menekülnek.
Két kis huncut lábacska,
Bujocskát játszanak.

Próbálkozom hátha menne,
Hátha egyszer levetkőzne!
De a pizsi melege olyan édes,
Anya ma reggel hiába mérges.

Szólítgatom a lábakat, 
édeses édes álmukban.
De a lábak meg sem hallják.
Éppen álmukat álmodják.

Lassan levetkőztetem,
Bugyikába léptetem.
Felkerül a majócska.
Lassan az álom elillan.

Felébrednek a lábak,
Nyújtózkodnak, 
Csúsznak, másznak,
Egyre inkább kalimpálnak.

Huncutságon gondolkoznak,
Zoknit biztos, hogy nem húznak.
Jön a zokni próbálkozni,
De a láb csak ugrándozik.

Ugrik egyet, zsupsz a lábra,
Most már hiába kalimpálgat.
De a másik láb még hátra,
Soha sem lesz zoknis háta.

Kalimpál, ugrik, szökken
A zokninak semmi esélye.
Hiába ugrik szaporán.
A lábica biccen tovább.

Végre sikerült, megvan
De a nadrág még hátra.
Ekkor  jön a nevetés,
Paplan alatt, kecmergés.

A két kis láb most összebújik.
Gonoszságon gondolkozik.
Nem húznak ma nadrágot,
Lesz itt buli már látom.

Te kicsi láb, gyere már,
Kurjant nagyot s tovább áll.
Felhúznám, de nem lehet,
Mindig félre szökkennek.

Valahogyan belehúztam,
Azt hittem: most megvagy.
De ez csak egy délibáb,
Megint elsurrant a két kis láb.

A két kis gonosz, összefogtak,
A gatyából kiugrottak.
Hiába a hercehurca,
Nagy ma anyuci búja.

Így megy reggel, kergetőzünk,
A lábakon nevetgélünk.
Lassan minden felkerül,
Arcunk vidámságra derül.

Ezt mesélem reggelente,
Ölelgetem, melengetem, 
Hogy iskolába a lábak
Vidáman mehessenek.