Posztok

Szó-csolás

Csacsogó kakasok, Benő Tünde, 2020
Régi szokás szerint, engem látnál megint,
Lesz még rá alkalom, így hát rá se legyints!
Idén se lesz másképp, álljunk hát most neki!
Itthonról üzenem, süssél mákos bejglit!

Fogadd szeretettel ezt az apró verset,
Karantén idején hozzam meg a kedved!
Virágozz továbbra, vizet képzelj hozza!
S örülj, hogy most végre más lehet a módja!

Nem öntök most nyakadba tíz liter vizet,
Nem fújom büdösre fejed a kölnivel!
Az a jó benne, hogy több lányhoz eljutok,
Jövőre, meglátod virágba borultok!

Most, hogy meghallgattál, lenne egy kérésem, 
Hogy el is tudj készülni, legyél jó résen:
Egy képet kérek tőled, viszonzás képpen.
Ne maradjak én se itt üres kézzel!

Öltsd fel díszes ruhád, rajzolj hímes tojást,
Tartsd kezedben szépen, vigyorogj hozzá,
Mikor elkészültél fotózd ide nekem!
Küldj egy üzenetet, írd mellé: CSAK NEKED! 

Covi-dac

Covi-dac, Benő Tünde, 2020
Covi-dac 

Covid vírus az én nevem,
Sok kis csáp van a fejemen!
Utazásban kedvem lelem,
Be nem csukom én a szemem!

Mindenki már ismer engem!
Hirtelen tévé sztár lettem!
Hogyha szememet rád vetem,
Küzdelmedet le nem nyelem!

Szappant s vizet nem szeretem! 
Sterilizálnál ellenem?
Jönnék, de nem merek!
Irtózom, ha tiszta kezed!

Látom ügyes gyerek lehetsz,
Megosztok egy titkot veled:
Titkos összetevő kell ellenem,
Ha betartod nem látsz engem:

Otthon maradsz, teszel-veszel,
Kezed arcodhoz nem teszed!
Gyakran mosod a kezedet,
Legalább húsz másodpercet.

Míg az embereket lesem,
Elkerülsz két méterre engem,
Tanulgass otthon lelkesen,
Hogy le ne maradj teljesen!

Porcica

Porcica, Benő Tünde, 2020
Volt egy ház a tóparton,
Ott lakott egy fajankó.
Nem zavarta őt a por,
Minden csupa maszat volt.

Vele lakott Porcica,
Kedvese a Tubica,
Volt ott ricsaj, parádé.
Mulatság, maskarádé.

Porcica hangot adott, 
A pereputty port csapott.
Pók úr hálót aggatott,
Tán zenészt is fogadott.  

A seprű szoknyát húzott,
Arca nem volt nyúzott,
A lapát pallérozott,
Porcica pordorombolt.

Véget ért a nagy mámor, 
Asszony került a házhoz.
Ellátta a bajukat,
Bezárta a kapukat.

Öltönyt öltött a seprű,
A lapát sem volt már prűd
Porcicáról hír semmi,
Valahol irháját menti!

Apalifer

Apalifer, Benő Tünde, 2020
Reggel, mikor felkelek,
Bekapcsol az Apalifer.
Maximumra kapcsolom,
Félálomban vacogok.

Míg az álom elillan,
Addig ölében ringat.
Feltöltöm az elemem, 
Egész napra eleget.

Napközben megpihenhet,
Munkába is elmehet.
Suliba ha elvinném, 
Azért jó hasznát venném!

Este mikor lefekszem,
Apa mellé fészkelek.
Amíg nekem mesélget
Engem meg is melenget.

Hogyha el is szenderít,
Fülét végig hegyezi,
Ha gyerekhang keresi:
Apalifer kéretik!

Jól jön ez az Apalifer,
Ajánlatos gyerekeknek!
Nem csak engem, szívem is,
Melegíti ő mindig! 

Lili és a bonyolult emlékszálak

Memóvilág, Benő Tünde, 2020
          Matykó minden reggel nagyon nehezen ébredt. Míg kicsi volt nem is volt ezzel semmi baj, de amikor iskolába került nagyon zavaróvá vált, hiszen minden nap elkésett az iskolából. Senki nem értette mi történik Matykóval és mi az a furcsa vonzerő, ami őt az ágyban tartja, mígnem egy csodálatos téli reggelen arra nem ébredtünk, hogy felkiált:
- Anya, vágd el az álomfonalat!
Mire odasiettem s lágy puszit nyomtam kerek pofijára az álomfonal el is szakadt és már ott kuporgott az ölemben, mint egy kis borsó a magházban. Megsimogattam s meg is kérdeztem, hogy elszakadt-e már az a fránya álomfonal. Kételkedve nézett rám. Szinte láttam, ahogy a kérdőjelek felém villámlanak a szemeiből, s már tudtam, nem is olyan egyszerű itt a helyzet.
Lassan az álom elillant és már kíváncsian vártam, megtudjam mi történt az éjszaka, hogy így kiabál. Amint kiderült az utóbbi időben nagyon nehéz feladata van és egész éjszaka kimerültségig dolgozik, ami nem könnyíti meg egyáltalán a nappalokat, és amiért főképp Lilit hibáztatja. Lili volt Matykó állítólagos segítő társa. Minden éjszaka miután elaludt, ő válogatta szét az emlékeket és tárolta a tartós információk között, vagy ha úgy látta jónak kitörölte. Most derült csak ki, hogy Lili milyen fontos feladatot lát el minden egyes éjszaka.
A tegnap este Matykó nehezen aludt el. Rossz volt az idő, esett és villámlott. Amikor ilyen idő van többet olvas, mert még mindig fél ezektől a rettentően hangos hangoktól, amikor a nehéz esőcseppek a párkányra csapodnak és a fémes hang a nagy csendben visszhangozva, akár egy dobpergés fut végig a házon.
Amikor végre elszenderedett egy csodálatos világba érkezett. A talaj nagyon puha volt, akár egy gumimaci, apró kis gömbök sokaságából állt össze, pici fénypöttyökkel, mint a Földön az éjszakai égbolt az apró csillagokkal. Ahogy feléjük hajolt, hogy közélebről is szemügyre vegye a gömböket, mindegyikben, akár egy sűrű fűvel benőtt réten, cérna szálak lebegtek, szépen egymás mellett, s minden szálon egy – egy apró kis fénygombóc járkált, mintha csak lifteztek volna a fűszálakon. Olyan volt ez a fényjáték, mint egy zajtalan szabályos kis tűzijáték, ami úgy hullámzott mint egy nyugodt éjszakán a hintázó tenger. A külső sötét égboltot és gömbös talaj - világot apró szálak kötötték össze. Minden kis gömbből egyetlen szál indult, majd enyhén összetekeredve nyúltak a messzi sötétségbe, s ahogy így lebegtek, az apró fények egyik szálról a másikra vándoroltak. Minden szabályosan lüktetett, akár a másodperc mutató az atomórán.
Matykónak nagyon tetszett ez a világ s ahogy haladt befelé a szál rengetegben a gumis padlón, egyre inkább érdekesebbé vált.
Egyszer csak egy hatalmas, rendezetlen gomolyára lett figyelmes, mellette egy halom üres kis gömbbel. Ahogy mögé került, hirtelen észrevette Lilit, aki szaporán vágta - szabta ezt a fonalat és egy üres gömbbe rendezgette szépen, sorba, apró kis kezeivel. Itt derült ki az is, hogy nem csak zöld gömbök vannak, hanem van piros is elég.
Hirtelen összenéztek. Matykó rémülten tekintett az ismeretlenre, pedig Lili már többször is találkozott vele, de a találkozásukat Matykó mindig elfelejtette.
- Kihez van szerencsém? – kérdezte Matykó félénken, hiszen nem akarta elijeszteni a szorgoskodó kislányt.
- Lili vagyok, emlékszál kötöző mester, épp a mai napot rendezem!
- Bocsáss meg, nem értem! Mit kötözöl?
- A te napodat!
- Az enyémet? – kérdezte kételkedve Matykó
- Igen, a tiédet. Mindent, amit láttál, éreztél, ízleltél, ami veled történt egész áldott nap. Szép sorba rendezem, hogy reggel, amikor felébredsz mindenre emlékezhess.
- És ha éppen olvastam? – kérdezett újra Matykó
- Minden egyes betűt, szavat!
- S hol vannak azok a betűk, szavak?
- Attól függ, hogy épp melyik olvasmányodra gondolsz. Az iskolában olvasottak az iskolás gömbben, tantárgy szerint rendezve, az itthon olvasottak könyv szerint, tudományág szerint rendezve.
Elmesélte Lili, hogy milyen sokat dolgozik, milyen sok mindent szétválogat, hogy mennyi apró kis gömböcskét készít minden egyes nap és nem csak neki dolgozik, hanem sok más gyereknek, mert az idő itt sokkal hosszabbnak tűnt de sokkal rövidebb ideig tartott. De Matykót leginkább a fura piros golyók érdekelték, nem hagyta nyugodni a kíváncsiság és tovább faggatta Lilit:
- És mi kerül a piros gömbökbe, abban miért nincs csillag és miért ilyen nagy a kavarodás bennük, minden szál összegyűrve?
- Azok olyan emlékek, amelyeket kidobok?
- Mégis mi az, amit te csak úgy kidobsz?
- Olyan dolgok amire te kérsz meg, minden egyes este!
- De hát én soha sem kérlek meg semmire! Még sosem találkoztunk, eddig sosem jártam itt! – kiáltozott rémülten Matykó
- De igen, csak ezt is mindig elfelejted, így beszeltük meg, habár ezt a hercehurcát minden este már igazán unom. Úgy döntöttél a találkozásunk nem fontos, így minden hajnalban ezt a szálat a piros gömbbe helyezem.
- És mit keresek én itt?
- Amikor nem álmodsz, velem vagy, segítesz nekem az emlékszálakat rendezni, ezt az egész rendszert együtt építettük fel. Te találtad ki, én megépítettem, ahogy mondtad.
- Mégis miben tudok én segíteni? Hiszen itt minden olyan rendezett!
- Sajnos én csak a rendezéshez értek, de ezt a sok tudományt egyáltalán nem értem, például most van itt a kezemben ez a kerítésléc, ezt hová tehetem? Fogsz még kerítést szerelni?
- Ez nem kerítés! Ez a pi, ezt megtartjuk, sőt azt is megtartjuk mennyi az érteké és hogyan lehet kiszámolni! A pi a kör kerületének és az átmérőjének a hányadosa, és a Fibonacci sorozatból is kiszámolhatjuk, ha a nagyobb számot osztjuk az előtte álló kisebbel és minél nagyobb a szám, annál pontosabb lesz!
- Szóval ezt az a csiga mellé tegyem? Tudod amelyik olyan szép szabályosan csökken?
- Nem, az az aranymetszés. A pi -t tedd külön, azt örökre megszeretném jegyezni és minden nap egy újabb tizedest tanulok majd hozzá, eddig ennyire emlékszem: 3.141592653. Anyával versenyezünk ki tanul meg többet. Ezt sosem szeretném elfelejteni!
- Már tudom is! Hát ezt tényleg állandóan ismételgeted! Ez itt van egy hatalmas szálhalmaz között. Sok mindent rögzítettünk már rá. Itt a matematika, kémia, fizika.
És tényleg, amikor meglátta, olyan volt, mint egy hatalmas fa, akár ezer éves is lehetett volna a Földön. Rengeteg kis gömbből állt és az ég felé millió kapcsolat kötődött. Az egész Memóvilágban ez volt a leghatalmasabb, legzöldebb és több mint valószínű a legszeretettebb építmény.
Lili rengeteg buta kérdést rakott fel: - Az oganesson egy állat, talán az orangután rokona? Mozart személy, festő vagy egy műalkotás? Mehet a piros gömbbe? - hiszen köztudott volt, hogy Matykó ki nem állhatja a festést. De hát honnan tudta volna Lili, hogy nem minden art festés? És hogy hiába, hogy nem szeret Matykó festeni, azért igenis mindent szeretne tudni róla és amúgy is Mozart zeneszerző, és erről ő könyvet olvas! Egyáltalán miből gondolhatta Lili, hogyha ilyenről olvasok, akkor az kidobni való? Ne izguljatok volt még kérdés elég! Például, hogy hova megy az E (Energia)? Így tanulod a betűket? Vagy a deutérium elektronja s protonja szeretők? És a trícium az hármas család? Gyakran találkoznak és ilyenkor buliznak? És ha valaki megsértődik, úgy becézik szabad elektron? Matykó nagyokat nevetett! Milyen buta ez a Lili!
Lassan mindent elmagyarázott és a szálak, szépen sorban egymás mellé kerültek, a kert kivirágzott, a napi gombolyag eltűnt, rend lett. Matykó elégedett volt a munkával, Lili meg nem győzött hálálkodni, hogy Matykó újra segített. Lili elmagyarázta újra Matykónak, hogy minden gyerek, amikor megszületik kap egy segítő társat, aki minden este rendet rak a nap után és ők mindent látnak a Memóvilágban, minden gyereket és felnőttet, ők kötik össze, vagy válasszák szét. Az a szép, hogy minden gyerek más és minden világ más színű. Vannak gyerekek, akiknek paca világuk van, teli s tele szebbnél szebb színekkel. Vannak, akiknek hangjegyek lógnak az égből, van aki liszt felhőben villámok közt lavíroz, mint a bátor gyerekek. Matykó szájtátva hallgatta, hogy mindenki más milyen és ez az apró világ milyen gyönyörűvé válik, mire felnőnek. Tőle tudta meg azt is, hogy az idő elteltével, a felnőttkortól már nem maradnak velük a segítők. De akik mégis nagyon szeretnének vele találkozni, azok legtöbbször sokat olvasnak és tanulnak és így kénytelen lesz Lili segíteni újra meg újra.
Matykó világa zöld volt, mint a kedvenc színe. Rendezett volt, minden kapcsolódott mindenhez, és a kedvenc emlékfa alatt hevertek a piros gömböcskék, mint apró kis virágok a réten, hullámzás alatt ide oda csapódtak, s mikor belenézett: Mi volt benne? Felnevetett! - Mi a házi? Mit ettem ma a suliban? Hova tettem a radíromat? Ki volt ma iskolában? Ki hiányzott? Mit játszottak a lányok?
Ahogy így nézegette, tényleg minden olyasmi volt ott, amit jó, hogy elfelejtett. Amúgy is szüksége volt a piros gömbökre, hiszen minél nagyobb lett a kedvenc emlékfája, annál nagyobb felületre kellettek a piros gömböcskék, hogy széppé tegyék ezt a kertet.
Most, hogy elkészültek már csak ennek a mesének az emléke maradt hátra.
- Mi legyen? – kérdezte Lili
- Tartsuk meg! Emlékezni szeretnék rád! Amikor újra találkozunk tudni szeretném ki vagy!
- Rendben. Hová tehetem?
- Akaszd a fára, egy fénylő csillag legyen, mint egy csillámpor, oda teszek mindent ami értékes ezentúl!
- Most menned kell! Hajnalodik. Iskolába kell menjél! El kell vágjuk az álomfonalat, anyukád is segíteni fog, nélküle nem jutsz vissza!
Amikor visszapillantott, látta, ahogy Lili integet. Vissza fele tartott. Oda ahonnan indult. De, mivel azt sem jegyezte meg, hogyan juthat innen ki, kiabálni kezdett:
- Anya, vágd el az álomfonalat!
Ez lehetett a kiabálás, amit hallottam.
Azóta minden este hamarabb fekszik le, hiszen most már emlékszik, milyen sok időbe tellett, amíg egy egész napot helyre raktak és igazán nem szeretett volna újra elkésni az iskolából! Azóta minden este várja, hogy Lilivel lehessen és együtt szépíthessék a kertet, az Ő kertjét. Minden nap sokat olvas és tanul, mindent megkóstol és mindent kipróbál. Figyel, amikor tanítom, s ha azt mondom fontos, éjszaka próbálja nem egy piros gömbbe gyömöszölni, habár azért még történnek balesetek. Próbálom ismételgetni, hátha bekerül egy s más az illemfába, mint a köszönés. De mivel olyan sokszor elmondtam már, állítólag mindig piros lesz belőle. Hiszen kinek van ideje válogatni egy rövid éjszaka alatt, hogy már meg van vagy nincs? Az éjszaka sokkal rövidebb, mint a nappal és mennyi minden történik egy nap alatt.
Hogyha ma éjszaka találkozol te is Lilivel, ne lepődj meg, főképp ne, ha teljesen más világba csöppensz, mint ez. Meglátod a te világod lesz a legszebb és a leginkább hozzád illő, mint a szülőknek a saját gyerekük.
- Álomra fel! Vár Lili! – szóltam hozzá, mielőtt jó éjt puszit nyomtam volna a pofikájára, hogy újra álomba merülhessen.
Mire a mese véget ért, Matykó újra mély álomba szenderült és már csak ő tudja milyen lett a világ, amelyet ő alkotott. Hogyan formálta, mennyi mindent tanított Lilinek? Azóta sem mesélt többet róla. Hogy milyen a te világod? Megtudod ha lehunyod a szemed! Jó éjszakát kívánok!

“Az alvás során jelentkező szabályos ritmikus agyi aktvitás feltehetőleg olyan környezetet teremt, ami lehetővé teszi a fontos információk tartós rögzítését és a nem lényegesek kitörlését. Az alvásra jellemző agyi aktivitást a kéreg alatti területeken lévő altató/ébresztő központok hatására a talamokortikális rendszer alakítja ki. Az alvást rendkívül komplikált több fázisból álló struktúra jellemzi, feltehetően minden alvásszakasz meghatározott funkció jellemzi.” – AZ ALVÁS ÉS IDEGRENDSZERI ALAPJAI – Dr Acsády László – MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, Thalamus Kutatócsoport 

 

Siklás

Siklás, Benő Tünde, 2020
Siklás

Télen mikor sok a hó,
Beindul a felvonó.
Hordja a sok gyereket,
Mennek mind a hegyre fel.

Az a jó, ha süt a nap,
Barnulhat az arcocska.
Sok pálya van lefele,
Öröm, hogyha síelhetsz.

Kék való a kezdőknek!
Kanyargás csak ekében.
Bukfenceznek mindegyre.
Hívjuk libalegelőnek!

Piros a közepes!
Kanyarodás két léccel.
Mindenki már ügyesebb,
De még lehet baleset!

Feketén csak merészek!
A levegőben sem félnek!
Nem is síznek, repülnek,
Léceiket élezve.

Aki profi sízésben,
Hófelhőben nincs sosem.
Hullámzik a hegyeken,
Némán keringőzgetve.

Az első hópehely

Hópehely, Benő Tünde 2019
Végre itt van, hull a hó!
Hógolyózhat a manó!
Erre jó az autó:
Orrán hordja ő a hót.

Támadna a hógolyó,
De ott landol a bokrokon.
Továbbállok boldogon,
Meglepő, hogy mosolygok?

Az első hó ősz után,
Mint a hosszú éjszakák:
Senki sem számított rá!
Sóhajtozunk  nyár után!

De a gyerek  szívében,
A tél örömet ébreszt,
Ő látja. mit mi már nem:
Tudományt a vízcseppben.

- Anya tudtad? ezt hallom...
Hatszögű minden fagyott
Vízcsepp, mi földre hullott!
Figyeld meg! Mikroszkópon!               

Láttad most a városban?
Ötszög pihe formákat?
Ki készíti nem tudja?
Egy lábát lehazudja!

Ilyen, ha ő mesélhet,
Ha majd megnő tudós lesz!
Megérint egy hópehely,
Újra pici vízcsepp lesz.

Mi hárman

Hárman, Benő Tünde, 2019
Számolunk, amióta ő van.
Mi lesz az első, amikor baj van?
Ki lesz a kétfős segítsége?
Mi hárman bármikor, bármiben!
 
Négyszer próbáljuk, ez itt egy futam,
Ötször gyorsabb az idő, csak suhan.
Hat kis kéz szorgalmas munkája,
Hétfejű sárkány meséjét dajkálja. 

Világot álmodtam

Pitypang, Benő Tünde, 2019
Behunyom a szemem
Felébred egy világ,
Amit én szemlélek,
Az a mesevilág

Felnézek az égre
Távolba merengve
Csodákat álmodok,
Rajzolok az égre.

Reggeli pitymallat
Fésüli hajamat.
Hajnali harmat,
Fürdeti arcomat.
 
A zöld felhőből,
Zöld eső hullhat.
Narancs az erdő
Megnyugvást nyújthat.

Megpihennék délben,
A mező szoknyáján.
Kémlelném a rét
Gyöngéd mozgását.
 
Gomb virágot varrnék,
Fűszálat faragnék.
Csendben maradnék,
Éppen csak libegnék.
 
Helyet csinálnék
a nap sugarának.
Édes melegét
gyűjthesse magába.
 
Festenék az égre
Olyan csodákat,
Megszédült felhő
Esőt formálgat.

S ha eljön az este,
Lehunynám a szemem.
Felébredne a mező
És vele a végtelen.
 
Arany levél lepné be
A mennyei tájat.
Fényesség ragyoghat,
Minden éjszakában.

Pitypang zenélhet
Fűszálat pengetve.
Hulló csillag lenne
Apró tenyeremben.

Lábak

Szappan buborék, Benő Tünde, 2019
Egy hétköznapi reggelen, 
Mindenki rohan esztelen.
Repülnek a ruhák szerte,
Az éjszakának most már vége.

De a gyerek szoba ágyban,
Pihennek a gyerek lábak.
Arról álmodnak biztosan,
Hogy ma már nem lesz iskola.

Amikor reggel bemegyek,
Paplan alá menekülnek.
Két kis huncut lábacska,
Bujocskát játszanak.

Próbálkozom hátha menne,
Hátha egyszer levetkőzne!
De a pizsi melege olyan édes,
Anya ma reggel hiába mérges.

Szólítgatom a lábakat, 
édeses édes álmukban.
De a lábak meg sem hallják.
Éppen álmukat álmodják.

Lassan levetkőztetem,
Bugyikába léptetem.
Felkerül a majócska.
Lassan az álom elillan.

Felébrednek a lábak,
Nyújtózkodnak, 
Csúsznak, másznak,
Egyre inkább kalimpálnak.

Huncutságon gondolkoznak,
Zoknit biztos, hogy nem húznak.
Jön a zokni próbálkozni,
De a láb csak ugrándozik.

Ugrik egyet, zsupsz a lábra,
Most már hiába kalimpálgat.
De a másik láb még hátra,
Soha sem lesz zoknis háta.

Kalimpál, ugrik, szökken
A zokninak semmi esélye.
Hiába ugrik szaporán.
A lábica biccen tovább.

Végre sikerült, megvan
De a nadrág még hátra.
Ekkor  jön a nevetés,
Paplan alatt, kecmergés.

A két kis láb most összebújik.
Gonoszságon gondolkozik.
Nem húznak ma nadrágot,
Lesz itt buli már látom.

Te kicsi láb, gyere már,
Kurjant nagyot s tovább áll.
Felhúznám, de nem lehet,
Mindig félre szökkennek.

Valahogyan belehúztam,
Azt hittem: most megvagy.
De ez csak egy délibáb,
Megint elsurrant a két kis láb.

A két kis gonosz, összefogtak,
A gatyából kiugrottak.
Hiába a hercehurca,
Nagy ma anyuci búja.

Így megy reggel, kergetőzünk,
A lábakon nevetgélünk.
Lassan minden felkerül,
Arcunk vidámságra derül.

Ezt mesélem reggelente,
Ölelgetem, melengetem,
Hogy iskolába a lábak
Vidáman mehessenek.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑